Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyárvégi Duna-delta

Csupasz tarlók és elsárgult kukorica- és napraforgó-táblák közt zöldellik a Duna torkolati szakasza, a híres Delta: nem véletlen, hiszen egyedül ez a terület kap arra az éltető vízből. A nyugatról (balról) érkező folyó nem messze a kép szélétől, Tulcea városánál három ágra szakad, fent a Kiliai-, középen a szabályozása óta szinte teljesen egyenes Sulinai-, délen pedig a vadregényes Szent-György-ágat láthatjuk. Utóbbi torkolatától kisebb hordalék- és fitoplankton-csík húzódik északkeletre; ez meglepő irány, hiszen a Fekete-tenger jellemző áramlása az óramutató járásával ellentétes irányú és általában délre viszi a Duna hordalékát. A legészakabbi ág sodorvonala képezi az országhatárt a deltát birtokló Románia és Ukrajna között. A delta zöldjébe húzódó, nagyjából észak-déli irányú világosbarna sávok a korábbi tengerpart dűnéit mutatják.

Forrás: ELTE

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2012. augusztus 27. Kiterjedése: 175 x 175 kilométer. Teljes felbontásért klikk a képre!

A tengerben e csík végénél, a deltával szemben egy kis világos pöttyöt látunk: ez a Kígyó-sziget, amely Ukrajnához tartozik, de a hovatartozását Románia vitatja. Nem csak presztízsről szól a disputa: a sekély tengerfenék a kutatások szerint jelentős szénhidrogén-kincset rejt.

Csatlakozz a Műholdképek Facebook-csoportjához, és azonnal láthatod, ha új kép jelenik meg:

A Műholdképek blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

0 Tovább

Virágzó Fekete-tenger

A nyár a fitoplanktonnak is nevezett tengeri egysejtűek virágzásának időszaka: bőséges a fény, és emellett csak az kell, hogy a folyók elegendő szárazföldi hordalékot juttassanak a vízbe, vagy a hullámzás kavarjon fel szerves üledéket a sekélyebb tengerszakaszokon: ez lesz a táplálékuk.

A Fekete-tenger esetében az előbbi a fitoplankton táplálékforrása: a tenger nagy része mélyebb egy kilométernél. A burjánzó egysejtűek a kék, más esetben a türkiz árnyalataira festik a vízfelületet. Minthogy ez a mintázat több száz kilométeres kiterjedésű is lehet (ahogy képünkön is), hajóról nem látható, és még a magasan szálló repülőgép perspektívája is csak a teljes kép töredékét mutatja. Műholdra hát, onnan látszik igazán, hogy festi meg a tenger áramlási viszonyait sok-sok-sokmilliárd kicsi egysejtű!

Forrás: ELTE Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2012. július 12. Kiterjdése: 1250 x 1250 kilométer. Nagyobb felbontásért klikk a képre!


Csatlakozz a Műholdképek Facebook-csoportjához, és azonnal láthatod, ha új kép jelenik meg:

0 Tovább

Olvadás Isztambul környékén

Európa és Ázsia határán, a Fekete- és a Márvány-tengert összekötő Boszporusz tengerszoros térségében is megindult a kora tavaszi olvadás. Bár az európai oldalon a Fekete-tenger partján és Ázsiában a Márvány-tenger felett emelkedő gerinceken még tartja magát a hó, a fehér lepel visszahúzódóban van az elmúlt hetek jeges időjárásának elmúltával. Lehet még fagy itt is, de a mediterrán térség külső peremén már lassan kopogtat a tavasz.

Forrás: ELTE

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2012. február 19. Kiterjedése: 250 x 250 kilométer. Teljes felbontású, feliratok nélküli változatért klikk a képre.

0 Tovább

Ismét: fagy-rajzok a Duna-deltánál

A Kárpátoktól keletre továbbra is elős fagy tartja hatalmában a vidéket. A pár nappal ezelőtti felvételünkön mutatott helyzethez képest változás, hogy a Duna-deltától északra már a Fekete-tenger partjáig hó borítja a tájat. A tenger korábban még épp megkezdődő befagyása is előrehaladt: a partnak a deltától északra húzódó részén egy mintegy 6-10 kilométer széles, vékony jégborítás alakult ki, amelynek tenger felőli szélét látványos, helyenként művészi szépségű fehér mintázat jelzi.

Forrás: ELTE

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2012. február 15. Kiterjedése: 250 x 250 kilométer. Teljes felbontásért klikk a képre!

0 Tovább

Vízfestés jéggel: Odesszától a Duna-deltáig

A Kelet-Európát érő hideghullám nyomán a Fekete-tenger északnyugati parti vizei is kezdenek befagyni. Odesszától délre, a Dnyeszter és a Duna torkolata irányába a part közelében képződő úszó jég egészen különleges alakzatokat fest a tenger vizére. A következő animáció hamis színes képén a szárazföldi hótakaró piros, míg a képződő tengeri jég bordó színben tűnik fel.

Forrás: NASA

Forrás: Terra/MODIS, NASA, 2012. február 10. Kiterjedése: 250 x 250 kilométer. Teljes felbontású, feliratok nélküli változatért klikk a képre!

A Fekete-tenger parti lagúnái, a Duna-delta tavai mind befagytak, az Odessza előtt már összeállt jégmezőt az áramlás lassan délre sodorja a partok előtt. A Duna-delta előterében az épp megfagyó víz érdekes alakzatokat rajzol a tengerre (az alábbi képen nagyítva a hamis színes változat). A tenger felett hosszú felhőutak jelzik a hideg légtömeg áramlását déli irányba.

Forrás: NASA

Az előző felvétel nagyított, hamis színes változata: a fehér felhőutak és a part közt sötétvörös foltok jelzik a megfagyóban levő tengervíz keveredési mintáit. (Kiterjedése: 137 x 137 kilométer.)

0 Tovább
«
12

Műholdképek

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek