Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A hétvégi zivatarok és a közeledő hidegfront

Az egy hetes hőségnek hétfőre egy hidegfront vetett, vet véget, előtte azonban délnyugati áramlással nedves levegő érkezett térségünk fölé. A kialakuló viharok sok helyütt pusztító jégveréssel jártak, különösen ott, ahol az igen nagyméretű jég eleinte eső nélkül érkezett. A vasárnap délelőtti képen ilyen felhőtömbök épp nem látszanak, de így is láthatunk látványos zivatarfelhőket és az északnyugatról érkező front felhőzetét is.

A teljes műholdkép átnézetes képe

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2013. június 23.

A felvételen térségünket Csehországtól (bal felső sarok) Nápolyig (balra lent) és a Fekete-tengerig (jobbra lent) láthatjuk. A Kárpátok ívéből csak a keleti vonulatok fenyveseinek sötétzöldje látszik szinte zavartalanul, a többit többé-kevésbé felhők takarják. A dél-alföldi zivatarunk mérete eltörpül a kép északi részén, Lengyelországban tomboló viharok felhőzetéhez képest. Az ottani, több száz kilométeres felhő nagy része persze a zivatarfelhő tetején kialakuló fátyolfelhő-szerű szerkezet, az üllő. Érdekesség még, hogy az egyik felhőtömb egy majdnem felhőmentes, sötétebb kis folt körül forog - a mérsékelt övi zivatarokban 2006 óta ismert jelenség ez, és bár formája kicsit emlékeztet a trópusi ciklonokéra, az - egyelőre nem ismert - kialakulása nyilvánvalóan teljesen más. Az érkező front jellegzetes ív-felhőzete a kép bal felső részén látható.

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2013. június 23. Teljes felbontásért klikk a képre!

Vasárnap reggel a Kárpát-medencében a Dél-Alföldön láthatunk komolyabb felhőzetet, a medence középső részét az éjszaka átvonult zivatarok üllő-maradványai borítják, okozva csak szórt napsütést. Erdélyben, a Fogarasi-havasok északi előterében láthatunk masszív, már kitört zivatarokhoz tartozó, felülről fényes fehér cellákat.

Csatlakozz a Műholdképek Facebook-csoportjához, és azonnal láthatod, ha új kép jelenik meg:

0 Tovább

Szaharai por jött a péntek esti front mögött

A péntek esti órákban hazánk felett átrobogó front (valójában egy instabilitási vonal) mögött szombaton ragyogóan tiszta kék égben gyönyörködhettünk. Vasárnapra az ég színe megfakult, aminek részben oka a közeledő következő "instabilitási vonal", de más oka is van:

Forrás: ELTE

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2013. május 17. Kiterjedése: 1750 x 1750 kilométer.

A fenti kép az olasz csizma sarkától (délnyugati, bal alsó sarok) Ukrajnáig, Berlintől Törökországig mutatja be térségünket péntek délben. Az átlósan áthúzódó vonal az akkor hozzánk még csak közeledő front nem túl széles felhőzete.

Forrás: ELTE

A fenti felvételnek a Kárpát-medencét mutató része, délnyugaton (balra lent) a közeledő front felhőzete, északkeleten a Kárpátok. Kiterjedése: 550 x 550 kilométer. Teljes felbontásért klikk a képre!

A Kárpát-medence nyugati és középső részét már befedi a front előtti felhőzet, maga a front kb. ekkor lépi át délnyugati határainkat. Előtte, északkeleten szépen látszik a Kárpátok, a fátyolfelhők több száz kilométer hosszú sora mutatja a szélirányt.

Az Égei-tenger északi része péntek délben. A front hátsó oldalán nagy mennyiségű, szaharai eredetű por sárgítja és homályosítja el a tájat. Kiterjedése: 550 x 550 kilométer.

A vasárnapi egünk halványságának okát azonban délebbre, a görög szigetvilág felett találjuk a pénteki képen: szokatlan töménységű sivatagi port szippantott ki a front, ez homályosítja el a görög és török partokat, az Égei-tenger északi szigeteit. Az alábbi képen pedig a légkör átlátszóságára jellemző aeroszol optikai mélység térképe látható térségünkre a kép alapján:

Forrás: ELTE

A Földközi-tenger feletti vörös zóna a Líbia irányából érkező por miatti optikaimélység-emelkedés. Vörös színű a feljebb mutatott égei partvidék is.

Ez a por érkezik hozzánk is vasárnap hajnaltól. Szerencsés esetben nem mossák ki a front előtti zivatarok a légkörből, és akkor kicsit csökkenti a nagyszemű jégeső veszélyét: a porszemcséken inkább sok kicsi jégszem alakul ki, amelyek estükben el is olvadhatnak, és kisebb kárt okoznak.

Csatlakozz a Műholdképek Facebook-csoportjához, és azonnal láthatod, ha új kép jelenik meg:

0 Tovább

Kétarcú Kárpát-medence: a hétvégi hidegfront az űrből

A hétvégén átvonult front helyenként komoly csapadékkal, jégesővel és tornádóval érkezett, ám voltak olyan helyek, ahol egyáltalán nem esett eső. A szombat déli műholdfelvétel mindazonáltal jól mutatja régiónk kétarcú időjárását akkor: hazánk és a Kárpát-medence nyugati részét az észak felé elnyúló, mintegy háromszáz kilométer széles front-felhőzet borítja, előtte, keleten, az Alföld nagy része és Erdély felhőtlen. A lombos erdők itt már tavaszi zöldben látszanak, és még mindig szépen követhetők a Kárpátok magassági növényövei is. Erdély szépsége különösen a teljes felbontású képen látható jól (klikk a képre).

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó, 2013. április 11. Kiterjedése: 1250 x 750 kilométer. Teljes felbontásért klikk a képre!

Csatlakozz a Műholdképek Facebook-csoportjához, és azonnal láthatod, ha új kép jelenik meg:

0 Tovább

Vonul a front...

...közepes termés, nem hajózható - zenésíti meg az LGT a rádióhíreket, mi viszont az űrből látjuk a hazánk nagy része felett szerda éjjel és csütörtökön átvonuló "évszakváltó" hidegfront markáns felhőzetét. Nem kicsi a műholdkép által bemutatott terület: Szardíniától (bal alsó sarok) Isztambulig (jobb alsó sarok), Hamburgtól (bal felső sarok) Fehéroroszországig (jobb felső sarok) mutatja térségünket. A látványos fehér sáv, amely a felvétel közepén, majdnem észak-déli irányban végighúzódik a régión, az maga a front: felhőzete 4-500 kilométer széles. Előtte (keletre, a képen jobbra) még meleg, nyárias az idő - középtájt kilóg jobbra a Kárpátok ívének erdélyi része, ott is kellemes idő volt -, míg áthaladása után, a felhők nyugat (jobb) oldalán már ősziesre váltott az időjárás.

Forrás: Terra/MODIS, ELTE műholdvevő állomás, Kern Anikó. Kiterjedése: 1750 x 1750 kilométer. Nagyobb felbontásért klikk a képre!

Csatlakozz a Műholdképek Facebook-csoportjához, és azonnal láthatod, ha új kép jelenik meg:

0 Tovább

Havat is hozhat északról a hidegfront

A hétvégére várt erős hidegfront világos felhőzete csütörtökön Lengyelország középső és déli részén át húzódott. Északi oldalán, a (képen sötét színű) Balti-tenger mellékén és keletebbre az átvonuló front mögött a hamis színes kompoziton pirosnak jelzett hótakaró is kialakult, ami a fronthoz kapcsolódó havazásból származott.

A front déli oldalán, a meleg levegőben magas, hideg tetejű, a hamis színes felvételen narancssárga foltokként megjelenő tornyos zivatarfelhők alakultak ki. A kép a délelőtti órákban készült, a zivatarok ekkor a Felvidék és az Északi-középhegység egyes vidékeit érintették. (Magyarország a kép bal alsó részén látható.)

Forrás: NASA

Infravörös csatornákból összeállított hamis színes kompozit a közeledő hidegfrontról. Forrás: Terra/NASA, 2012. április 5. Kiterjedése: 1150 x 1300 kilométer. Nagyobb felbontásért klikk a képre.

0 Tovább
«
12

Műholdképek

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek